Mi volt hamarabb? A geek, vagy a lelkész? Mi már nem emlékszünk pontosan, de ez a kettő hozott össze bennünket, és a tíz éve szűnni nem akaró beszélgetés és vitatkozás most strukturált formában heti egy órában bárki számára meghallgathatóvá vált. Nyelvészettől a gépészetig minden foglalkoztat bennünket, és mindenhez szakértünk egy kicsit. Vagy ha nem, akkor az éjszaka folyamán kitanuljuk. Laci fényképez, tipografál, és grafikákat gyárt, Tomi pedig ha éppen nem a hang misztikus mélységeit kutatja, akkor egy újabb kerekes eszközön tanul közlekedni. Ezért lettünk a végtelenség fiai.
Kedves Hallgató, a várva várt pillanat elérkezett! Kivételesen nem az új epizód megjelenésével kapcsolatos ígérgetéssel kapcsolatos, hanem hogy eljött hozzánk Miki, hogy felvegye velünk a beszélgetés fonalát. Hosszas szervezés, még hosszasabb vágás után született ez az epizód, mint nyári hóvirág, az ősz hírnökeként.
Az adásban sok minden elhangzik, azok közül néhányat alább meg is találtok linkelve:
Hogy ne vegyünk egynél több társasjátékot?
Ezeket a társasjátékokat vegyétek szerintünk:
illetve a Karakhoz ajánljuk a kiegészítőt is, ami talán még mindig nem kapható Magyarországon, de a használati útmutasítást le számítva nem számít, hogy többnyire szláv nyelveken van. A szlovák kiadó honlapján kapható, itt.
Ezeket olvassa Miki:
A coaching by drawing módszer - Járdán Tamás - Pataki Anna
Ilustrované včelařství (ez a méhecskés könyv)
És ezt olvassa Tomi:
Chiang Lee - A MAH-JONG JÁTÉKSZABÁLYAI ÉS TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSE
The following music was used for this media project:
Music: One Day In Tokyo by Frank Schröter
Free download: https://filmmusic.io/song/9542-one-day-in-tokyo
License (CC BY 4.0): https://filmmusic.io/standard-license
Artist on Facebook: https://www.facebook.com/frank.schroeter.52
.
Az adásban elhangzó hivatkozások:
Laci itt nézhető: https://www.facebook.com/refjanosi
Tomi itt nézhető: https://www.youtube.com/channel/UCIXrbd5MYV1oB_4HQs2hfDg
Magnus Carlsen és Max Deutsch: https://www.wsj.com/articles/magnus-carlsen-ian-nepomniachtchi-world-chess-championship-computer-analysis-11639003641
Még több Max Deutsch: https://medium.com/@maxdeutsch
J Perm, avagy Dylan Wang, a YouTube legkedvesebb kockás arca:
https://www.youtube.com/watch?v=UzHr7RZ7h-s&ab_channel=JPerm
Mike Boyd legkirályabb trükkje: https://www.youtube.com/watch?v=L2zRLuhrwkk&ab_channel=MikeBoyd
Ajánlónk: https://anchor.fm/paternoszter
És az intró zene eredete:
Christmas In Gliese 581 C by MusicLFiles
Link: https://filmmusic.io/song/7157-christmas-in-gliese-581-c
License: https://filmmusic.io/standard-license
A Kossuth rádió története - https://hu.wikipedia.org/wiki/Kossuth_R%C3%A1di%C3%B3
Illetve a saját archívumukban, amíg fellelhető, sajnos rendes link sem tartozik hozzá, a december 9-i adás volt az. (botrányos)
https://mediaklikk.hu/musor/ahely/
Mennyire értik egymást a szlávok? - https://www.youtube.com/watch?v=HL4J3-WXJwg&ab_channel=Ecolinguist
Néhány említésre méltóbb hivatkozás a rengetegből, ami az adásban történt:
több Putyin elmélet az Eastern Border magyarázatában
WCA vs Red Bull kocka bajnokság
Zene: https://www.youtube.com/watch?v=8wvxdZOHA9c
Jegyzetek:
EWI - https://www.akaipro.com/products/ewi-series
Gong - https://youtu.be/FS3_UDNEbG0?t=158
Patkánykirály - http://www.cinegore.net/en/2016/10/28/kriptozoologia-9-resz-patkanykiraly/
Kockák (CZ/SK) - https://www.fyft.cz/speedcube/
Kockák (HU) - https://speedcube.hu/
Kirakási útmutató, és alapos magyarázat a (nemcsak) Rubik kockához - https://cubesolve.com/rubik-kocka-kirakasa-hu/
Sokolébresztő idevágó része - https://parallaxis.blog.hu/2020/12/28/sokol_ep96
Zenék:
https://www.youtube.com/watch?v=VbOeopWF6Fc&ab_channel=ultradiskopanorama
https://www.youtube.com/watch?v=wpzpdRwQXYw&ab_channel=ultradiskopanorama
Közvéleménykutatás: Neked (illetve gyerekeidnek) milyen nehéz a táskád? (Fura egy mondat lett)
Ha hozzászólásod, meglátásod, kérdésed, ellenvetésed, folyamodványod van, írj nekünk a [email protected] címre, vagy keress bennünket az instán, twitteren, spotify-on, stb. stb.
Száz szónak is egy a vége, és sok beszédnek sok az alja, mégis nyomába eredünk, hogy mennyi az elég.
A rövid válasz a semennyi, de ha már itt tartunk, alább megtalálod a kutatási anyagot:
A hétköznapi tárgyak csatorna - ajánlom a pirítósat
TL;DR: 31:33-nál térünk vissza a stúdióba.
Egyébként meg, nem csak visszatértünk főhadiszállásunkra, hanem sok érdekes újdonságot is hoztunk magunkkal, amik az elmúlt héten gyülemlettek fel. (igazából volt az két hét is, vagy három, de hogy a folyamatosság látszatát keltse ez a néhány sor)
Szóval eheti menünk a következő volt:
Google Nest Mini 2 - https://www.alza.sk/google-nest-mini-2-generacie-chalk-d5695873.htm
Knipex Cobra XS - https://www.knipex.com/cobra-xs
CRKT CEO Flipper - https://www.crkt.com/ceo-flipper.html
Ecoflow River - https://ecoflow.com/
Peak Design Field Pouch V2 - https://www.peakdesign.com/products/field-pouch
iFixit Minnow 16 bit-es csavarozókészlet - https://eustore.ifixit.com/products/minnow-driver-kit
Trove pénztárcák - https://www.trove.cc/
Walletopia YouTube csatornája - https://www.youtube.com/channel/UCsFKLod3eFwN1xNZp5GQRsA
Ha valami kimaradt volna, akkor írd meg nekünk, esetleg kürtöld ki a világba, lehetőleg linkkel együtt, hogy ez az az epizód, amiben arról is beszélnek, hogy... pedig nem írták bele a description-be(ba).
Szóval oszd meg, és ... lájkolj.
Kedves Hallgató, újra a kertből jelentkezünk, ezúttal Laciékéból. A múltkori adáshoz hasonlóan, környezeti zajok lesznek, azonban a múlt héttel ellentétben, most csak ülünk, és filozofálgatunk, mint akik jól végezték dolgukat. Hiszen úgy is van.
Ha sikerül rájönnöd, hogy mi volt a beszélgetésünk témája, írd meg nekünk a [email protected] címre, hogy mi is tudjuk.
Némi háttérinfó, ami nem biztos, hogy kiderül a felvételből: Tomi néhány napja billentyűzetet ragadott, és kielemezte az egész EDC kultúra visszásságait, amire Laci szintén reagált írásban, és aztán leültünk, hogy neked is elmondjuk.
Laci és Tomi, avagy a Vadon Fiai, elhagyják a várost, de nem a Marson, hanem a Szőlőhegyen kötnek ki. És ha már ott vannak, akkor jól kitárgyalják, hogy mivel érdemes aprítani, kaszabolni, vágni, nyírni, fűrészelni.
Néhány az eheti ajánlatunkból:
Tomi ezzel nyír: https://www.bosch-sk.sk/ahm-30-rucna-vretenova-kosacka
Laci ezzel szegélyvág, like a Bosch: https://www.bosch-naradie.sk/akumulatorova-strunova-kosacka-bosch-easygrasscut-18230-1x-aku-p-21893.html
Tomi ezzel vág hangot: https://www.contourdesign.com/product/shuttle/
Laci ezzel multi tool-ol: https://www.leatherman.sk/produkty/multitooly/leatherman-wave-r-plus-black/
Itt pedig a japán szerszámok: https://webaruhaz.kertlap.hu/termekkategoria/japan-kerti-szerszamok/?utm_source=kertlap&utm_medium=banner&utm_campaign=oldalso-link
Hosszú várakozás után... megérkeztek a cuccok, amiket rendeltünk! Na jó, és hosszú várakozás után újra jelentkezünk. Remélem nem adtátok még fel, és ne is, hanem tartsatok velünk, és ki!
És osszátok is meg, légyszilégyszi, nehogy azt gondolják a toplista szerkesztők, hogy behaltunk. Mert nem.
Lájkot, tapsot, és a csillagokat is szívesen fogadunk minden platformon, amin csak elérhetőek vagyunk, és az szinte mindegyik.
És Mikit se hagjyátok ki semmiképpen: Elég nekem podcast - https://anchor.fm/enp
Your feedback is valuable to us. Should you encounter any bugs, glitches, lack of functionality or other problems, please email us on [email protected] or join Moon.FM Telegram Group where you can talk directly to the dev team who are happy to answer any queries.