• 2 hours 36 minutes
    KK #70 – Hercegturné Ausztráliában és Észak-Korea Godzillája (LIVE)

    Disclaimer: Ha a Checkpoint Live-okat is beleszámoljuk, kb. 10 éve szervezünk élő podcastfelvételeket, és azóta rettegtünk attól, hogy egyszer eljön a nap, amikor minden félresikerül. Hát eljött, 2026. július 22-én. A Toldi moziba szerveztünk KK Live-ot, abba a terembe, ahol egyszer már simán lebonyolítottunk egy élő felvételt. Ezúttal azonban a helyszínen olyan technikai káosz fogadott bennünket, amivel sokáig a mozi amúgy nagyon segítőkész és megértő személyzete sem tudott mit kezdeni. Részletekbe nem akarunk menni, mert több tényező is összejátszott (például egy titokzatos Józsi, aki átállította a helyi hangrendszer alap jelszintjét), és bár ezek rajtunk kívül álló tényezők voltak, a mi drága közönségünk szívta meg. Végül majdnem egyórás késéssel tudtuk csak elkezdeni a felvételt, és ilyen előzménnyel nem meglepő módon nem a csúcsformánkat hoztuk. A mikrofonokba még mindig jutott egy kis belezúgás az adás első felében (ez a hangminőségen is meglátszik itt-ott), és hát mindhármunkban volt egy erős feszkó, ami miatt eleinte a vicces reagálások sem jöttek könnyen. Az már csak hab volt a tortán, hogy Grath egy ponton felvétel közben rájött, hogy eltűnt a jegyzetfájlja, és a színpadon kellett újra elővarázsolnia, ráadásul Alfred Ernest Albert nevét is következetesen elrontotta, duplázva az Alfredet. A sok malőr ellenére a szörnyű indulás után valahogy egészen vidám adás kerekedett, amiért nem győzünk elég hálásak lenni a közönségünknek. És természetesen elnézést kérünk mindenkitől a fiaskóért, a következő két Live-on biztosan simán fog menni minden (hiszen már azokat is felvettük).

     

    Szóval a Toldiban gyűltünk össze július 22-én, és mindhárman készültünk valamivel az eseményre. Először Grath mesélte el a tőle megszokott érzékenységgel és empátiával, hogy Viktória királynő furcsa fiacskája, Alfréd herceg milyen bizarr körúton vett részt Ausztráliában. Utána Stöki jött egy hajmeresztő sztorival arról, hogy a filmőrült Kim Dzsongil hogyan kényszerített dél-koreaiakat többek között arra, hogy kaidzsufilmet forgassanak neki. Végül Mazur csengette le az estét, élőben bemutatva, hogyan tud egy KK Breakingben nyúlüregekbe esni. Szokás szerint van némi multimédiás kíséret is az adáshoz: Grath most diák nélkül beszélt, Stöki és Mazur diáit itt találjátok, a Pulgasari két idézett jelenete pedig itt és itt kezdődik. Az adás vágatlan videóváltozata pedig itt elérhető.

    1 September 2026, 5:20 pm
  • 53 minutes 47 seconds
    KK Mini #14 – A chicagói taxisháború

    Az autózás hajnala már adott pár jó mesét a Képtelen Krónikának, most itt egy újabb. Avagy mi történik, ha a taxizásban bevezeti valaki azt a forradalmat, hogy megneveli a sofőrjeit, aztán abban a városban próbál érvényesülni, ami többek közt a szesztilalomról és a szervezett bűnözéstől ismert? Sárga autók a kockás autók ellen, pisztolyok az öklök ellen, hadiállapotok az utcákon, és hát sajnos ez is egy olyan KK-adás, amiben nem jó lónak lenni. Mivel Stöki szállította a témát, a főhős már megint egy magyar születésű jómadár.

    2 August 2026, 12:32 pm
  • 1 hour 36 minutes
    KK #69 – Teddy Bear és Billy Possum

    Szerintetek Mazur képes arra, hogy elindul egy több mint száz éve halott amerikai elnöknél és eljut Bajnai Gordonig úgy, hogy annak már semmi, de tényleg semmi köze a témához? Mi az hogy! Sőt, olyan természetességgel tette ezt, hogy Stökinek nem is volt szíve kivágni. Mert a téma amúgy nem Bajnai libája volt, hanem Theodore Roosevelt medvéje, aminek az elnök megkegyelmezett, hogy aztán elrendelje a halálát. Ilyen véres volt az egyik leghíresebb gyerekjáték genezise – nem is csoda, hogy volt, aki úgy gondolta, tud ennél jobbat, akár oposszummal is. Ezt az adást különösen ajánljuk állatvédőknek, infektológusoknak és gasztronómiai különlegességek kedvelőinek.

    25 July 2026, 8:24 pm
  • 1 hour 21 minutes
    KK #68 – Szisz Ferenc

    Kormányközeli adás következik, amennyiben hősünk, Szisz Ferenc régi magyar autóversenyző, aki nem is akármilyen diadallal büszkélkedhet. És néhány találmánnyal, meg úgy általában azzal, hogy ott volt, amikor a Formula–1 alapjai kezdtek kialakulni, sok-sok emberélet árán. És bár Szisz harcolt az első világháborúban, élete még az ötvenes évekre is tartogatott egy egészen hajmeresztő epizódot. Magyar téma lévén Stöki járt utána a sztorinak a tőle elvárható Szisz-tematikussággal.

    14 July 2026, 11:34 am
  • 54 minutes 13 seconds
    KK Mini #13 – Wojtek, a medvekatona

    Mazur ezúttal nem nyúlüregbe, hanem medveodúba esett be, amennyiben a medvék odúban élnek (spoiler: nem ott élnek). Akárhogy is, előásott egy kedves sztorit a második világháborúból, legalábbis ahhoz képest kedves a sztori, hogy egy világégésben történt. Ismerkedjetek meg a hazájukból elhurcolt lengyelekből verbuvált sereg kabalamacijával, Wojtekkel. Nem fogyaszt sokat, csak egy kis sűrített tejet, esetleg sört, na jó, meg annyi kaját, amennyi a három számjegyű testtömegének fenntartásához kell. Néha kicsit megcsócsálja a tarkódat birkózás közben, de cserébe úgy pakolja a lőszeres ládákat, mint egy kisangyal. (Már amennyiben egy kisangyal lőszeres ládákat pakol.)

    2 July 2026, 8:06 pm
  • 1 hour 37 minutes
    KK Nano #13 – Cicciolina békegalambja, a nőbolond indonéz elnök és a Szent Skolasztika napi balhé (18+)

    Olyan sem volt még, hogy egy KK Nanóban három témából kettőben előkerül a pornó, de most ez is megtörtént! Grath a mai Indonézia első elnökéről mesélt, különös tekintettel annak nőügyeire, illetve arra, hogy a KGB és a CIA hogy állt a nimfomán politikushoz. Mazur egy több mint 600 éves zavargást dolgozott fel bortól borig, felvetve közben egy érdekes szakdolgozattémát: az egykori kandósok vagy a középkori oxfordosok az igénytelenebb jószágok? Végül Stöki a béke nagyasszonyát, Staller Ilonát hívta segítségül, hogy bemutassa a rendszerváltás egy különösen plasztikus jelenetét, nyúl-, ló- és galambüregekkel.

    21 June 2026, 7:36 pm
  • 1 hour 26 minutes
    KK #67 – Florence Foster Jenkins

    Mi történik akkor, ha egy sokat szenvedett ember rátalál arra, amit élete hivatásának gondol, a környezetétől pedig folyamatosan kapja a hamis pozitív megerősítéseket? Erre ad választ Florence Foster Jenkins élete, akivel Stöki folytatja az érdekes sorsú nőket bemutató sorozatát. Üvegrepesztő hangok a stúdióban, éretlen élcelődés kellemetlen betegségekkel, magyarul elfelejtő műsorvezető és egy kötelező nyúlüreg, hogy meglegyen a magyar vonatkozás is - ez a KK 67. adása, amiben egyetlen sixsevenezés sem hangzik el.

    7 June 2026, 7:19 pm
  • 1 hour 58 minutes
    KK #66 – Amit sosem akartál tudni a kukoricapehelyről (LIVE) 18+

    Márciusban két élő adásunk is volt. Az egyik, a századik adás már kiment, és most megkapjátok a másikat is. Ezt az Ingában vettük fel, ahol Grath mélyre nyúlt témáért a szekunderszégyen-kondérba, ennek megfelelően most a 18-as karikát is kitesszük. Mert hát kevesen jutnának el percek alatt Jézustól az orgiákon át a beöntésig, de barátunknak ez is sikerült. Ismerkedjetek meg hát New England, illetve egész Amerika XIX. századi vallási mozgalmaival, aztán lepődjetek meg ti is, hogy milyen észrevétlenül csap át a téma az egészséges életmód propagálásába. És az egészséges életmódot most nem a szó jó értelmében értjük. Öveket becsatolni, pelenkákat felhúzni!

    Az adást pár dia is kísérte, ezeket itt találjátok.

    Az adás vágatlan videóváltozata pedig itt elérhető.

    És elindult a webshopunk, vegyetek mörcsöket! https://lospolo.hu/keptelenkronika

     

    19 May 2026, 10:00 pm
  • 1 hour 51 minutes
    KK Nano #12 – Léggömbbel az égbe, repülővel tengeralattjáróra, bohócokkal Torontóba

    Két élő adás közé beékelünk egy Nanót, mert ennyire vadak vagyunk. Vagyis megint három kis témát kaptok, amik között igazán jó összekötő motívumot nem találtunk, mert Grath nem bírt repülős témát hozni. Hanem inkább a torontói bohóclázadás történetét dolgozta fel a tőle megszokott módon (zsiráf hallgatóink dobjanak be egy nyugtatót hallgatás előtt). Mazur azt járta, sőt repülte körül, hogy mihez kezd 42 meteorológiai ballon egy kerti székben üldögélő emberrel, Stöki pedig egy sokak által orosznak vagy olasznak hitt, de természetesen magyar mérnök érdekes életéről mesél nektek, már ha a másik két kópé hagyja (általában nem hagyja).

    4 May 2026, 9:56 pm
  • 2 hours 27 minutes
    KK #65 – Századik adás: Robotok(?) és bálnadög (LIVE)

    Ünnepi pillanat ez, hiszen töretlen támogatásotok által hajtva elértük a századik adásunkat. Március 12-én kb. 500 ember előtt rögzítettük a századiknak kinevezett adást, az ELTE Gömb Aulában. Sajnos az ottani akusztika miatt a felvétel volt már jobb is, de azért érthető minden. Először Stöki vezet végig benneteket a robotika érdekes-vicces történelmén, aztán jön pár statisztika a KK első száz adásáról, végül Grath mond el egy hozzá mérten szívmelengető állatmesét (patreonosoknak még nézői kérdések is lesznek extrában).

    És hát igen, mint az élő adásainknál gyakran, ezúttal is hivatkozunk néhány képre és videóra. Azért bőven van vicces rész audióban is, de teljes élményt a kiegészítő vizuál ad, és ezért elnézést kérünk azoktól, akik például vezetés közben hallgatnak minket. Tehát az ajánlott néznivaló:

    Az előadás képei: https://www.flickr.com/photos/165419354@N07/albums/72177720332983446/

    Kempelen beszélőgépe: https://www.youtube.com/watch?v=OtQrvSwUWmM
    Voder: https://www.youtube.com/watch?v=0rAyrmm7vv0
    Sex Kittens Go To College: https://www.youtube.com/watch?v=RDNqMW09gtM
    Végül a bálnariport: https://www.youtube.com/watch?v=V6CLumsir34

    Az adás vágatlan videóváltozata: https://www.youtube.com/watch?v=_YP9AqlraeE

    És elindult a webshopunk, vegyetek mörcsöt! https://lospolo.hu/keptelenkronika

    Nagyon köszönjük az eddigi támogatásotokat is, és akkor irány a 200!

    16 April 2026, 9:33 pm
  • 1 hour 27 minutes
    KK #64 – Centralia

    Öveket becsatolni, ez egy ízig-vérig Grath-adás. Vagyis egy szép ígérettel indul, aztán kiszámíthatatlan és ocsmány módon megy tönkre benne minden, te pedig teljesen elveszíted a hited a végére a politikusokban, a szakhivatalokban meg úgy általában az emberekben. Szóval akkor már jöjjenek inkább a Last of Us díszletei vagy Mazur paladinja a Diablo IV-ből. Az a fajta adás ez, amihez kicsit keveset szóltunk hozzá, mert a témával ellentétben mi elhűlten hallgattuk a hihetetlen, de mégis igaz sztorit, amit Grath előbányászott nekünk. Hát akkor irány Centralia, már ha megtaláljátok a térképen.

    26 March 2026, 6:08 pm
  • More Episodes? Get the App