Anno Budapest

Panxnotded Miklós

És arra emlékszik, amikor beszakadt a MOL-székház teteje? Nézett autót a most lebontott Martinelli téri autószalonban? Na ugye!

  • Anno Budapest: emlékeink a mosásról

    Forrás: Fortepan 215187

    Vasárnap délután itt a mosás ideje. Délután 3-kor kapcsolják be a rádiókészüléket, hogy mosás közben meghallgassák Panxnotded Miklós műsorát, az Anno Budapestet, ami ezúttal arról szól, hogyan mostunk egykoron.
    Volt idő, amikor a mosás még igazi kaland volt, nem csupán egy gombnyomás. Ha olyan szavakat említünk, mint sulyok, mángorló, teknő, hamu vagy mosószappan, az már tényleg a régi időket idézik vissza, amikor még nyomuk sem volt a mosógépeknek. Nagyanyáink még tudták, hogy azért érdemes az esővizet gyűjteni, mert azzal jobb volt mosni.
    Aztán eljött a gépek kora a mosófazékkal és a mosógépekkel. A keverőtárcsás mosógépek ütemesen lüktető motorja olyan zenét adott elő a fürdőszobában, mintha egy kisebb ipari üzem vagy az Einstürzende Neubaten költözött volna be a lakásba. A lapát szorgalmasan kavarta a forró vizet és a ruhát, miközben a gazdasszony idegesen figyelte, nehogy valami baj legyen – mert ezek a gépek temperamentumos teremtmények voltak, amelyek néha úgy döntöttek, hogy kirántják a csövet a kádból. Olyankor aztán úszott a fürdőszoba. És akkor még ott volt a külön centrifuga, ez a recsegő-ropogó kis szörnyeteg, ami úgy zúgott, mint egy felszálló repülő, és amelyik ha nem volt tökéletesen kiegyensúlyozva a ruha benne, úgy táncolt, hogy a szomszéd is tudta, mikor mos ki, mert a falakon áthallatszott a gépek szimfóniája.
    Így a mosás igazi közösségi élmény volt. Aztán jöttek a félautomata és automata csodák, a Hajdu MINIMAT külön fejezetet érdemelne a magyar háztartástörténetben: ez a kompakt kis csodaság volt a panel lakótelepi asszonyok kedvence, kevésbé indult el önálló útra, de tudott úgy remegni, hogy arról a Roncsfilm Sánta Gizije is mesélhetne. A legelső automata mosógép a HAJDU MINIMAT 65 volt. Gyártását 1977-ben kezdte meg a Hajdúsági Iparművek a Német AEG Lavamat licensze alapján. A 65 a magasságára utalt. A legelső gépeken még félprogram se volt, idővel fejlődtek, újultak, az utolsó szériás gépek centrifugálásnál már nem ugráltak, akár kétszer is centrifugáltak. Megbízhatóságuk egyszerűségükben, és javíthatóságukban rejlik. Programkapcsolójukat 20-30 évre tervezték, de vannak darabok, amik a mai napig működnek.
    És persze minden táborozásra vittünk magunkkal MOS6 vagy BIP kézimosókrémet, mert kicsi volt és praktikus.

    26 January 2026, 7:19 pm
  • Anno Budapest: büntetések – 2. rész

    Forrás: Fortepan 82498

    Az Anno Budapest 2026. január 18-i adásának a témája újból a büntetés volt. A múltban a gyermeknevelés fegyelmezési módszerei jelentősen eltértek a maiaktól, és amit ma gyermekbántalmazásnak tekintünk, az évtizedekkel ezelőtt még természetes nevelési eszköznek számított. A családban a testi fenyítés volt a leggyakoribb büntetési forma: vesszőzés, pálcázás vagy nadrágszíj használata tartozott a mindennapokhoz. Emellett gyakran alkalmaztak sarokban állást, térdeplést – nem ritkán babon vagy kukoricaszemeken –, ételmegvonást, vagy bezárást sötét helyekre, mint a kamra vagy a pince. Az egyházi befolyás is erőteljesen jelen volt a fegyelmezésben: kötelező böjtöléssel és hosszas imádkozással büntették a rossz gyerekeket. Az iskolákban sem volt könnyebb a helyzet. A pedagógusok rendszeresen alkalmazták a körmöst, a vesszőzést és pálcázást, különösen a kezekre és a tenyérre mérve az ütéseket. Megszégyenítő módszerekkel is éltek: a diákok szamárfület viseltek, sarokba állítottak őket, vagy éles felületen kellett térdelniük. Magyarországon az 1945 utáni időszakban kezdték fokozatosan korlátozni ezeket a módszereket, a testi fenyítés törvényi tilalmát pedig csak 2005-ben vezették be.
    Minket is vertek, mégis emberek lettünk! Jó, de milyenek?

    19 January 2026, 3:02 pm
  • Anno Budapest: büntetések

    Forrás: Fortepan 82498

    Az Anno Budapest 2026. január 11-i adásának a témája a büntetés volt. A múltban a gyermeknevelés fegyelmezési módszerei jelentősen eltértek a maiaktól, és amit ma gyermekbántalmazásnak tekintünk, az évtizedekkel ezelőtt még természetes nevelési eszköznek számított. A családban a testi fenyítés volt a leggyakoribb büntetési forma: vesszőzés, pálcázás vagy nadrágszíj használata tartozott a mindennapokhoz. Emellett gyakran alkalmaztak sarokban állást, térdeplést – nem ritkán babon vagy kukoricaszemeken –, ételmegvonást, vagy bezárást sötét helyekre, mint a kamra vagy a pince. Az egyházi befolyás is erőteljesen jelen volt a fegyelmezésben: kötelező böjtöléssel és hosszas imádkozással büntették a rossz gyerekeket. Az iskolákban sem volt könnyebb a helyzet. A pedagógusok rendszeresen alkalmazták a körmöst, a vesszőzést és pálcázást, különösen a kezekre és a tenyérre mérve az ütéseket. Megszégyenítő módszerekkel is éltek: a diákok szamárfület viseltek, sarokba állítottak őket, vagy éles felületen kellett térdelniük. Magyarországon az 1945 utáni időszakban kezdték fokozatosan korlátozni ezeket a módszereket, a testi fenyítés törvényi tilalmát pedig csak 2005-ben vezették be.
    Minket is vertek, mégis emberek lettünk! Jó, de milyenek?

    12 January 2026, 6:52 am
  • Anno Budapest: a szocialista teherjárgányok

    Forrás: Fortepan 66958

    Vastól és gázolajtól zengő nosztalgia: az Anno Budapest 2026-os első adásában a KGST haszongépjárműveinek legendáival mentünk egy olyan időutazásra, amikor a teherautók még igazán teherautók voltak – acélból, büszkeségből és némi optimizmusból összeszerelve. A volán mögött, mint mindig, Panxnotded Miklós.
    A 2026. január 4-i műsorban körbejártuk a szocialista tömb legkeményebb, legrobusztusabb és legkarakteresebb munkagépeit. A szovjet óriások – GAZ, KAMAZ, ZIL, KRAZ, MAZ, URAL –, amik mindent elbírtak, még a szibériai telet is. Ott a baltikumi Latvija, meg a terepen mindent túlélő UAZ és LuAZ – ezek akkor is mentek, amikor már rég nem kellett volna. A csehszlovák precizitás képviseletében köszöntjük az Avia és a legendás Tatra teherautókat, valamint a Praga és TAZ járműveket, amelyek bebizonyították, hogy a cseh mérnökök tudták, mit csinálnak. Lengyelországból érkezett a Star, a Jelcz, a Liaz, valamint a kultikus kisbuszok: az egykor még mentőként is használt Nysa és a zöldségesautóként elhíresült Żuk. Az NDK büszkén küldte az IFA-t, a Barkast és a Roburt – ezek olyan megbízhatóak voltak, mint maga a tervgazdaság. És persze hazai büszkeségeink: a Csepel és a Rába acélfalkát, amelyek bizonyították, hogy magyar földön is tudunk vasparipákat építeni!
    Egyszerű technika, acélváz, és az a fajta tartósság, ami túléli az apokalipszist. Vasárnap 3 és 5 között nosztalgia, humor és tisztelet azon gépek előtt, amik felépítették (és szétszállították) fél Európát.

    6 January 2026, 6:50 am
  • Anno Budapest: lépcsőházi gondolatok

    Forrás: Fortepan 107878

    2025. december 28-án lépcsőházi gondolatok címmel volt egy rendhagyó műsorunk, melyben Panxnotded Miklós arra kéri a rendszeres Anno-hallgatókat, hogy telefonáljanak be és mondják el azt, amit a korábbi műsorok során szerettek volna, de nem sikerült, mert vagy nem kerültek be az adásba, vagy mert utólag jutott eszükbe valami, amit érdemes lett volna megosztani.

    31 December 2025, 10:13 am
  • Anno Budapest: helyi szlengbeszédek

    Forrás: Fortepan 147070

    Anyanyelvi témát feszegetett az Anno Budapest december 14-i adása. Mindannyian ismerjük azt a kellemetlen pillanatot, amikor a szánkból kicsúszik egy szó, ami után értetlenül bámulnak vissza tánk, mintha legalábbis marslakók lennénk. „Mi az, hogy macok?” – kérdezheti a frissen beköltözött szobatárs, miközben mi teljesen természetesnek tartjuk, hogy a lapcsánkára (bandurák, bere, beré, berét, berhe, bodag, bramborák, cicedli, cicege, enge-menge, görhöny, harula, huláble, kremzli, krumplibaba, krumplimálé, krumpliprósza, lapotya, lapotyka, lapsi, lepcsák, lepcsánka, lepkepotyi, mackó, matutka, nyist, pacsni, pacsa, placki, ragujla, recsege, röstiburgonya, rösztike, taccs, tócsi, tócsni, toksa) pont ez a megfelelő kifejezés. Aztán kiderül, hogy ezt csak a nagymamánk használta, aki viszont az ő családjából/falujából hozta magával, és máris egy olyan nyelvi különlegességgel gazdagodtunk, ami sehol máshol nem létezik – csak a fejünkben, és talán még pár rokon emlékezetében.

    18 December 2025, 10:53 am
  • Anno Budapest: példakép sportolóink

    Forrás: Fortepan 15262

    Egy kicsi mozgás mindenkinek kell, ezért a 2025. december 7-i Anno Budapest a sport világában időzött. A sportolók hatása az egyéni életutakra gyakran messze túlmutat a versenypályák és stadionok világán. Egy-egy kiemelkedő teljesítmény, egy emlékezetes győzelem vagy akár egy sportoló kitartása a nehézségek ellenére képes arra, hogy gyerekek és felnőttek ezreit indítsa el azon az úton, amelyen ők maguk is kipróbálhatják képességeiket. A televízióképernyőn látott hős gyakran válik olyan példaképpé, aki nemcsak a sportág iránti vonzalmat kelti fel, hanem az egészséges életmód, a kitartás és az önfegyelem értékeit is közvetíti.
    A magyar sportélet az elmúlt évtizedekben számos olyan személyiséget adott a világnak, akik generációkat inspiráltak. Az 50-es években Puskás Ferenc neve messze túlmutatott a labdarúgáson – az Aranycsapat tagjaként olyan teljesítményt nyújtott, amely országos büszkeséggé vált, és számtalan gyereket csábított ki az utcai focipályákra. A 60-as és 70-es években Balczó András öttusában mutatott kiválósága, vagy Papp László, aki profi ökölvívóként is megállta a helyét, újabb és újabb fiatalokat vonzott a sportágakhoz. A nyolcvanas évek úszóikonjai, köztük Darnyi Tamás, aki négy olimpiai aranyéremmel az úszósport valódi nagykövetévé vált, szintén meghatározó figurák lettek azok számára, akik az úszás világába szerettek volna bekapcsolódni.

    10 December 2025, 8:40 pm
  • Anno Budapest: kedvenc könyveink a múltból – 2. rész

    Forrás: Fortepan 214782

    Az Anno Budapest 2025. november 30-i adásában újból azoknak a könyveknek szerettünk volna mementót állítani, melyek gyermek- és ifjúkorunk meghatározói voltak.

    Nemcsak olyan világhírű „magyar” írók műveire gondolunk, mint May Károly és Verne Gyula, hanem például Gajdarnak a Timur és csapatára, Ráth-Végh István írásaira (A fáraó átka, A tengeri kígyó, Tarka históriák, stb.), a pöttyös (pl. Nyakigláb apó) és csíkos (pl. Kedves ellenségem), valamint a Delfin könyvekre (A kincses sziget, A fekete nyíl, A kőbaltás ember, A titokzatos bolygó, stb.), az indiános-vadnyugati regényekre James Fenimore Coopertől (Az utolsó mohikán, Vadölő, Bőrharisnya, stb.), Erich Kästner gyerekeknek szóló munkáira (A repülő osztály, Emil és a detektívek), Fekete István természetet közelhozó ifjúsági regényeire (Tüskevár, Téli berek, Bogáncs, Kele, Lutra, Csí, stb.), Eric Knight Lassie hazatérjére, Cécile Aubry Belle és Sébastienjére, Jókai, Móricz, Móra fiataloknak szóló írásaira, vagy ismeretterjesztő könyvekre, amiket már senki nem tud a gyerekei kezébe adni, mert azok nem nagyon olvasnak könyveket, ezeket meg főleg nem, holott életre szóló élmény lehet egy jókor olvasott gyermekirodalmi mű.

    2 December 2025, 7:40 am
  • Anno Budapest: kedvenc könyveink a múltból

    Forrás: Fortepan 214782

    Az Anno Budapest 2025. november 23-i adásában azoknak a könyveknek szerettünk volna mementót állítani, melyek gyermek- és ifjúkorunk meghatározói voltak.

    Nemcsak olyan világhírű „magyar” írók műveire gondolunk, mint May Károly és Verne Gyula, hanem például Gajdarnak a Timur és csapatára, Ráth-Végh István írásaira (A fáraó átka, A tengeri kígyó, Tarka históriák, stb.), a pöttyös (pl. Nyakigláb apó) és csíkos (pl. Kedves ellenségem), valamint a Delfin könyvekre (A kincses sziget, A fekete nyíl, A kőbaltás ember, A titokzatos bolygó, stb.), az indiános-vadnyugati regényekre James Fenimore Coopertől (Az utolsó mohikán, Vadölő, Bőrharisnya, stb.), Erich Kästner gyerekeknek szóló munkáira (A repülő osztály, Emil és a detektívek), Fekete István természetet közelhozó ifjúsági regényeire (Tüskevár, Téli berek, Bogáncs, Kele, Lutra, Csí, stb.), Eric Knight Lassie hazatérjére, Cécile Aubry Belle és Sébastienjére, Jókai, Móricz, Móra fiataloknak szóló írásaira, vagy ismeretterjesztő könyvekre, amiket már senki nem tud a gyerekei kezébe adni, mert azok nem nagyon olvasnak könyveket, ezeket meg főleg nem, holott életre szóló élmény lehet egy jókor olvasott gyermekirodalmi mű.

    24 November 2025, 6:19 pm
  • Anno Budapest: mit hoznánk vissza a múltból?

    Forrás: Fortepan 269144

    Az Anno Budapest egyébként is egy nosztalgikus rádióműsor, de a 2025. november 16-i adást különösen annak szántuk. Azt a kérdést vetette fel Panxnotded Miklós a hallgatóknak, hogy mit hoznának vissza a múltból.
    Nyilván a kérdésnek racionálisan nincs sok értelme, dehát a nosztalgia már csak ilyen: nem pusztán az emlékek felelevenítése ez, hanem inkább egyfajta tisztelet a múlt iránt, amely sosem lesz már ugyanolyan, mint amilyennek emlékszünk rá. Az idő múlása megszépíti a már megtörtént dolgokat; a nehézségek elhalványulnak, míg az örömteli pillanatok ragyogóbbá válnak. Ez a szelektív emlékezet véd minket, de egyben csapdába is ejt: egy soha nem létezett, idealizált múltba vágyunk vissza. Mégis van valami értékes ebben az érzésben – emlékeztet arra, hogy éltünk, hogy voltak pillanatok, amelyek fontosak voltak számunkra, és hogy az idő múlásával sem veszítjük el teljesen azt, amik egykor voltunk.
    Mondják el az adásban vasárnap délután 3 és 5 között, mit hoznának vissza a múltból. Lehet ez bármi, egy kitüntetett pillanat, egy sportesemény, egy autó, egy kocsma, egy barát, egy BKV-járat, egy ma már nem létező hely, a lényeg, hogy személyes emlék legyen.
    Telefonszámaink: +36 1 240-6953 és +36 1 240-7953. Üzenet Viberen és SMS-ben: +36 30 303-0953.

    19 November 2025, 7:33 pm
  • Anno Budapest: emlékeink Komjáthy Györgyről

    Forrás: Fortepan190480

    2025. október 28-án távozott közülünk Komjáthy György, akinek neve elválaszthatatlanul összefonódott a magyar rádiózás aranykorával. December 2-án lett volna 92 éves – azon a napon, amikor 1933-ban Lakihegyen átadták azt az adót, ahonnan a Magyar Rádió sugározta műsorait. Ez a szimbolikus egybeesés mintha előre jelezte volna, hogy élete összeforr majd a rádiózással.

    Az EMeRTon-díjas és Fonogram szakmai életműdíjas magyar zenei szerkesztőre emlékeztünk az Anno Budapestben 2025. november 9-én vasárnap délutáni koktélunkban 3 és 5 között. Töltsünk két órát a kedvenceinket velünk megismertető Komjáthy Györggyel Panxnotded Miklós kalauzolásában, nem csak fiataloknak. Osszák meg velünk, mit köszönhetnek A Komjáthynak, mely műsorait hallgatták, kiket ismertek meg általa, vagy ha vannak vele kapcsolatos személyes történeteik.

    13 November 2025, 6:48 pm
  • More Episodes? Get the App